Egy anyuka őszinte vallomása

Megcsappant magabiztossággal és a magánbölcsőde intézményébe vetett megfogyatkozott hittel érkeztünk a Mankaházba, egy rossz tapasztalást követően, akkor 1 éves kisfiammal. Az első ott töltött 2 órában többet foglalkoztak a gyerekemmel, mint az előző próbálkozásunk helyszínén egy teljes beszoktatási hét leforgása alatt.

A következő megdöbbentő dolog az ingyenes beszoktatás volt számomra, míg máshol beszoktatási bérlet címén 1000 Ft-ot fizettem óránként, hogy vigyázzak a saját gyerekemre, itt nem az volt az első, hogy benyújtották a számlát. Úgy éreztem, hogy a bölcsőde vezetője részéről megvolt irányomba az a bizalom, amit nekem is kell, hogy érezzek, az iránt, akire rábízom a gyermekem felügyeletét.

A Mankaházban hatalmas mozgástér áll a gyerekek rendelkezésére kültéren és beltéren egyaránt. Sokat vannak friss levegőn, az udvaron lévő játszóteret óriási fenyőfák védelmezik a tűző napsugártól, amikor pedig az időjárás úgy kívánja az alaksori, jól felszerelt tornateremben foglalkoztatják őket, nincsenek egymás hegyén-hátán, bezárva egy miniatűr csoportszobába.

Aminek külön örültem, hogy még arra is lehetőséget biztosítottak, hogy a kisfiam egyedi igényeit kielégítve – aki zsenge korára való tekintettel még kétszer aludt napközben – a napirendtől eltérő időben nyugodtan pihenhessen.

Az egyébként itthon gyakori étkezési problémák is megszűntek a csoporthatás és persze a finom ételek által. Nimród a bölcsődében olyan dolgokat eszik meg nagy lelkesedéssel, amit itthon a szájába sem venne, mint a kuszkuszt vagy a bulgurt.

A beszoktatás egyébként flottul ment, Nimród hamar megszokta és megszerette a gondozóit, ma már egyáltalán nem sír, amikor otthagyom, sőt úgy érzem, szeret ott lenni és jót is tesz neki a közösség. Végül az i-re az tette fel a pontot, amikor a bölcsődei elhelyezést totálisan ellenző, bizalmatlan nagymama bizonyítékot keresve az igazára ki akarta kérdezni a gyereket, mégis csak ő a leghitelesebb forrás, megkérdezte a 1,5 éves Nimródot, hogy „Szereted Evelint?” (Evelin a kedvenc gondozója), mire a gyerek a kis kezét a szájához emelve puszi dobással válaszolt, azt hiszem ez még a nagymamának is meggyőző volt.

Az egész családi életünkre vetett pozitív hozadéka a bölcsődének, hogy jó helyen, biztonságban tudva a kisfiamat én is nyugodtan végezhetem a dolgom, és még azon sem akadnak fenn, ha néha az eredetileg megbeszélthez képest eltérő napokon viszem a fiatalurat.


Várunk szeretettel a 11. kerületben, Sasadon!


Címünk:

1118 Budapest Előpatak utca 20/b.

Órarendről érdeklődni lehet a

06 (30) 305 4149 számon

A bölcsőde előzetes időpont egyeztetés után megtekinthető.

További elérhetőségeink:

mankahaz@mankahaz.hu

www.mankahaz.hu

www.facebook.hu/mankahaz