Csapatunk

 

Franciska – vezető

Mindig gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, de az élet kicsit másfelé vitt…az egyetem elvégzése után rendezvényszervezéssel foglalkoztam, férjhez mentem, gyerekeim születtek. Ezalatt megerősödött bennem ez a gondolat, hogy kellene egy jó gyermek központú hely és belevágtam.  Nem csak azért, hogy segítsek a dolgozó szülőknek, hanem mert azt tapasztaltam, sokszor kevés idő jut  olyan fontos dolgokra, mint a játék, éneklés, mozgás, az önmagunk és a körülöttünk élők megismerésének fontos eszközei. Művész családban nőttem fel, nálunk a rajzolás, a zene, a dal első pillanattól fogva egy közös nyelv volt, amin öröm volt beszélni. Mi a bölcsődénkben a napi rutin mellett virágokat és növényeket ültetünk, sokat rajzolunk, gyurmázunk, „kreatívkodunk” majd, a gyerekek játékosan ismerkedhetnek az élet dolgaival. Jó levegõn, biztonságos és  szép környezetben, szeretõ közösségben.

 

Zsófi – kisgyermekgondozó-nevelő

10 éves voltam amikor megszületett a legkisebb unokatestvérem. Teljesen oda voltam érte. Mivel a keresztapukám nem messze lakott tőlünk sok időt töltöttem náluk. A családi összejöveteleken is (ami nálunk elég gyakori volt) mindig az unokaöcsémmel voltam. Ekkor  döntöttem el,hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, így mikor a középiskolát befejeztem nem volt kérdés számomra hogy ezt a pályát válasszam. Már 8 éve dolgozom ebben a szakmában és minden percét élvezem. Nagyon jól kijövök a gyerekekkel, hamar kialakul köztünk a kölcsönös szimpátia és bizalom.

 

Ami 

Az ELTE tanítóképző karára járok. Évek óta gyerekekkel foglalkozom, számomra ez igazi hivatás. Nagyon szeretem bennük az őszinteséget, amely által számos mókás pillanatot tudnak okozni, az önfeledt nevetésüket, amellyel egy komor arca is képesek mosolyt csalni, és azt, hogy a szeretetet nem csak kapni, hanem bőkezűen adni is szeretik.
Olyan csodálatos látni, hogy egy-két év alatt milyen sokat fejlődnek, önállósodnak a gyerekek, és örömmel tölt el, hogy ebben én is közreműködhetek. A játszás mellett fontosnak tartom a sok meseolvasást, mondókázást, éneklést, kézműveskedést, amelyek által fejlődik a beszédkészségük, szókincsük, mozgáskoordinációjuk, finommozgásuk, viszont a legeslegfontosabb az, hogy  minden helyzetben jól érezzék magukat, mert mi gondozók ilyenkor vagyunk a legboldogabbak.

 

Orsi – kisgyermekgondozó-nevelő

Édesanyám Óvónő és én is már egésszen pici korom óta gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. később ez csak megerősődött bennem és elvégeztem a kisgyermek gondozó nevelői képzést. 16 éves korom óta minden nyáron táboroztattam gyerekeket akik óvodás és bölcsődés korosztályuak. Nagyon szeretek ének-mondókázni és hivatásként élem meg a munkám. A gyerekek fizikai, testi,lelki szükségletei kielégítése és nevelése számomra nagyon fontos és igyekszem mindig a lehető legjobban teljesíteni és a kellő szakmai tudással helyt állni a mindennapokban. csodálatos amikor valakinek az lehet a munkája amit nagyon-nagyon szeret.

 

Betti – kisgyermekgondozó-nevelő

Patai Bettina vagyok, másodéves hallgató, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen, csecsemő és kisgyermeknevelő szakon. Már gimnáziumban tudtam, hogy kisgyermekekkel szeretnék foglalkozni. Ezt érzem a hivatásomnak. Nagyon szeretem a gyerekeket, és úgy érzem ez kölcsönös.Van egy 6 éves kisöcsém akire születése óta rengeteget vigyázok, ezen felül rendszeresen járok bébiszitterkedni egy családhoz.

 

Várunk szeretettel a 11. kerületben, Sasadon!


Címünk:

1118 Budapest Előpatak utca 20/b.

Órarendről érdeklődni lehet a

06 (30) 305 4149 számon

A bölcsőde előzetes időpont egyeztetés után megtekinthető.

További elérhetőségeink:

mankahaz@mankahaz.hu

www.mankahaz.hu

www.facebook.hu/mankahaz